A NŐ KÓDJA

Minden felelősségteljes szülő életében elérkezik az a pillanat, amikor illik leülnie tinédzser fiával, és elbeszélgetnie vele a szexualitásról.

Én is vásároltam egy kb. 320 oldalas felvilágosító könyvet, amit nagy szeretettel odaadtam az akkor 16 éves fiamnak, azzal a kéréssel, hogy majd beszélgessünk róla. Hónapokig nem olvasta el, a kezébe sem vette.

Egy fél év is eltelt, amikor a szobájában észrevettem a sarokban hányódó könyvet. 320 oldal, totál unalmas részekkel. 1957-ben írták. Valahogy meg tudtam érteni őt, hogy nem csigázta fel.

Ekkor született meg bennem a gondolat, hogy alaposan beleásva magam a témába, írok egy rövid, tömör szexuális felvilágosító zsebkönyvet a mai kamasz fiúknak a nőkről. Ez lett a NŐ KÓDJA.

Amikor elkészültem, kinyomtattam, és odaadtam a fiamnak, aki egy nap alatt kiolvasta. Ezután elém állt, és azt mondta:

– Büszke vagyok rád Apa, nem gondoltam, hogy ilyen jó könyvet tudsz írni.

Azóta a NŐ KÓDJA nem csak a serdülő fiúkhoz találta meg az utat, hanem sok feleség is visszajelezte már, hogy férjüknek megvették, és ezen keresztül változott meg a házaséletük.

Rengeteg levelet kaptam már hálás huszonévesektől és még hálásabb feleségektől (de még férjektől is) – a legmeglepőbb mégis az volt, amikor megtudtam, hogy vannak olyan fiú osztályok, amelyekben osztályfőnöki órán az én könyvemből olvasnak fel a tanárnők.

0
Izgalmas fejezet
0
Hasznos tanács
0
Élvezetes oldal

A FÉRFI KÓDJA

A NŐ KÓDJA sikere után sok hölgytől kaptam levelet, hogy mikor jelenik meg a téma másik oldala is, azaz mikor írok egy könyvet végre a férfiakról.

Az első gondolatom az volt, hogy 20 oldalt nem érdemes megjelentetni, maximum füzet formátumban. A férfi egyszerű, és sokkal kiszámíthatóbb a működése.

De aztán láttam a sok párkapcsolatra vágyó nőt, és párkapcsolat előtt álló, még kamasz lányokat, és belevágtam. Kiderült, hogy a téma nem is annyira egyszerű. Az anyaggyűjtés, az elmélyedés és az írás majdnem három évig tartott. A könyv sok dologra megtanított engem is.

Csak egy konklúzió:

 „Ne keseregj azon, milyen anyagot kaptál, hanem nézd meg, mit tudsz belőle készíteni.”

A férfi irányítható, szocializálható, csak tanuld meg, hogyan. Ő szívesen megváltozik, ha te igyekszel az a nő maradni, akibe annak idején beleszeretett.

0
Tanács nőknek
0
Oldal
0
Történet

Egy amerikai bestseller

Dr. Janet Blair Page könyve egy olyan sokat tesztelt és jól működő módszert ad a párkereső nők kezébe, amellyel képesek lesznek átvenni a szerelmi életük feletti irányítást, megtalálni, elköteleződésre bírni és megtartani életük szerelmét – mindezt 12 hónap, vagy akár ennél is rövidebb idő alatt!
Az írónő, aki az USA egyik legismertebb párkapcsolati szakértője, összeírta az Emory Egyetemen tartott népszerű társkereső előadásainak a legjavát – amelyet a CNN, a FOX, a Good Morning America és a The Early Show is szponzorált –, és lépésenként belefogalmazta ebbe az egyedülálló könyvbe.
A szerző eddig több ezer nőnek és párnak segített megtalálni az igaz szerelmet – most pedig a magyar nőkön a sor!

Több mint 10 millió eladott példány

Olvasói vélemények:

Már tizenhárom éve voltunk házasok, amikor István megvette András könyvét a nőkről. Én akkor még nem tudtam, hogy a férjem titokban ezt olvassa, csak annyit érzékeltem, hogy valami változott a kapcsolatunkban. István egyre jobban elkezdett odafigyelni rám. Mintha csak egy hónapja találkoztunk volna, újra udvarolni kezdett, és a kihunyóban lévő szexuális tűz is újra fellángolt.
                                                     M. Éva

Sokáig nem akartam felfedni Éva előtt a változás okát. Mint egy kincset, úgy rejtegettem A NŐ KÓDJÁT. Mert szerintem az is. Fiunk most még csak 12 éves, de neki is vettem egy példányt. Már csak azért is, hogy ne kövesse el azokat a hibákat, amiket én annak idején.              M. István

Bár A NŐ KÓDJA férfiaknak szól nőkről, én mégis bátran ajánlom hölgyeknek is. Sőt! Nemcsak azoknak, akik párkapcsolatot szeretnének, hanem pároknak is, hiszen a párkapcsolat egy dinamikus, folyamatosan változó, jó esetben pozitív irányban fejlődő dolog. Az idő múlásával a megszokások stagnáláshoz vezetnek, ha nem fordítunk egymásra kellő időt és figyelmet. A könyv a figyelmességről szól.
Más-más családi háttérrel és különböző szintű önismerettel érkezünk mi nők a kapcsolatainkba. Ha valakinek a családjában a szexualitás tabu téma volt, vagy ő maga gondolja annak, lehet, hogy nem saját maga alakította igényei szerint a szexualitását, hanem a fiúk, férfiak formálták azt olyanná, amilyen. Nőknek tehát a könyv az önismeret útján adhat segítséget bármilyen életkorban, utat nyitva az igényes, minőségi együttlétek megéléséhez. A férfiaknak pedig legjobb, ha már kamasz korukban kezükbe kerül, bár biztos vagyok benne, hogy később is hasznát vehetik, amikor a megszokások miatt a randevúk meghittsége már feledésbe merült…                                        B. Szilvi

A HÁZASODJ MEG EGY ÉVEN BELÜL olyan volt, mint egy házasság előtti tanácsadás. Segített kitalálni, hogy tulajdonképpen mit is keresek egy férfiban, és megérteni magamról dolgokat. Még csak két hete kezdtem el olvasni, és megcsinálni benne a feladatokat, amikor megtörtént az első randevúm, ami meglepően jól sikerült. Nem az első randin, de nem sokkal utána megtaláltam azt a férfit, akit eddig kerestem. De elengedtem volna, ha ez a könyv nem tudatosítja bennem, hogy ki a számomra a legmegfelelőbb partner.                                            T. Gabi

A könyv tele van szuper tanácsokkal és gyakorlati feladatokkal, amikkel jobban megismertem magam, és testben és lélekben felkészítettem magam a randizásra és a párkapcsolatra. A legjobb könyv, amit valaha olvastam ebben a témában.

                                   K. Zsuzsa

Nyírő András
párkapcsolatra felkészítő coach, író

info@nyiroandras.hu

Ismerd meg a párkapcsolatra felkészítő tanfolyamainkat, vagy tanulj többet a könyveinkből.