Önfegyelem a szexualitásban
A szexualitás tudománya olyan terület, ahol az ember, ha fenntartja az érdeklődését, folyamatosan csodálkozva fedezhet fel és tanulhat meg újabb és újabb dolgokat.
Így voltam én ezzel kb. 30-35 évesen, amikor a „G” pont izgatásáról olvastam egy könyvben.
A helyét és a mozdulatokat, az izgatás erősségét már tudtam, de azt nem, hogy ha nehezen találom meg, akkor hogyan csalhatom elő a hüvely felső falából úgy, hogy érezhetően kitapinthatóvá váljék.
Az, hogy az intimitásban mindig újat tanulunk, nem szégyen, hiszen ez a terület végtelen lehetőségekkel, változatossággal bír, viszont, ha valaki magasabb szinten akarja megélni, akkor nyitottnak kell lenni ezekre a felfedezésekre.
Ha most ezeket a sorokat olvasod, akkor üdvözöllek egy olyan klubban, ahol a férfiasságodat nem a harciasságod, az erőd, az önsanyargatásod határozza meg, hanem a nő dönti el, hogy férfivá váltál-e.
Félreértés ne essék, az önfegyelem fontos. Magam is sokáig sportoltam, kenuztam, dzsúdóztam, vívtam, így sokat tanultam erről a fogalomról.
Azonban az ágyba ezt az önfegyelmet ebben a formában nem viheted be, mert már a szóban is benne van az „ön”, azaz, hogy erősen magadra koncentrálsz.
A szexuális önfegyelem teljesen más. Itt a nőre való teljes figyelem segít visszatartani, szabályozni, kordában tartani saját tested ösztönös működését.
Ebben az esetben ugyanis a nő öröme az a díj, amely azután ezt az önuralmat jutalmazza.
Érintések, amelyekkel lázba hozhatod a nőt:
Képzel el rajzolatokat, amelyeket az út közben-alatt az ujjaiddal rajzolsz a testére:
De írhatsz képzeletbeli betűket, számokat is rá. Később megtanulod, hogy melyik a kedvenc betűje, száma.
Mindenképpen változtasd:
A nő jelzései segítenek neked, mikor melyiket kedveli a legjobban.
Használd, és variáld ezt a három, fent leírt lehetőséget akár egy időben is.
Például: Amikor a vállán simogatod, akkor az út a kartól a füle aljáig tartson, a rajzolat legyen hullámos, az erősség legyen lehelet finom. A variációk száma végtelen.
Ami elengedhetetlen a mesteri érintéshez
A nőnek éreznie kell az érintéseden keresztül iránta érzett vágyadat, azt, hogy a teste felizgat téged, hogy csodálod, oda vagy érte. Valamint éreznie kell azt is, hogy számodra nem az aktus, az orgazmus a lényeg, hanem ennek az összeolvadás érzésnek, szenvedélynek a legmélyebb átélése.
Ezt azonban csak úgy leszel képes megvalósítani, ha valóban, lelked legmélyéről csodálod a szerelmedet, és képessé válsz ennek érdekében visszafogni ösztöneidet.
Na ez az igazi „önuralom”.