Barion Pixel

Kell-e szerződés egy párkapcsolatban?

A legnagyobb feszültséget vagyunk képesek generálni magunkban, ha azt érezzük, hogy párunk nem veszi észre szükségleteinket, azt, hogy mire vágynánk hosszú távon vagy éppen az adott pillanatban.

Kérni nagyon nehéz

A nő esetében egy ölelés, simogatás iránti vágy szóbeli kifejezése legalább annyira megalázó tud lenni, mint a férfi esetében a szexuális kielégülés vágyának megemlítése.

A legtöbb kapcsolatban ez az a jégpálya, ahol mind a két fél képes nagyot esni, és a meg nem értettség, a visszautasítás sértettségből szinte képtelen felkelni.

Ekkor indulnak el az „adok-kapok”, „ha te sem, akkor én sem” játszmák, amelyek lavinaként temethetik alá az egymás iránt érzett őszinte szeretetet.

Meg kell tehát tanulnunk kérni, és képessé válni arra, hogy a másik kérését teljesítsük. Ha ez sikerül, akkor a kapcsolat „zárt” tud maradni. Nem kapnak teret a félrelépések, a ki nem elégített kívánságok megélése egy szeretői kapcsolatban.

Beszéljük meg, és írjunk szerződést

Érdemes megvárni egy nyugodt, szeretetteljes hangulatot, amikor őszintén meg tudunk nyílni egymásnak, és ilyenkor írásba foglalni ezeket az együttélési elvárásokat.

Kezdjük azzal, hogy annak idején miért is döntöttünk egy hosszú párkapcsolat mellett, mit vártunk el tőle.

Aztán nézzük meg, hogy az adott pillanatban ezekből mennyi és milyen módon teljesül. Van-e hiányérzetünk?

Ha van, akkor mindenképpen adjunk hangot neki. Aztán írjuk le, ha kell, akár pontonként.

Például:

  1. Ölelés naponta legalább 3x
  2. Simogatás naponta legalább 20 percnyi
  3. Szexuális együttlét hetente 3x
  4. Beszélgetés napi 20 perc
  5. Egyéni szabadidő megélésében való segítség, napi 30 perc
  6. Kirándulás minimum kéthetente 1x


Miután papírra vetettük, és alá is írtuk ezt a szerződést, tegyük el egy jól elérhető helyre a lakásban, ahonnan bármikor könnyen elő tudjuk venni, és hivatkozni tudunk rá, vagy akár bővíthetjük is.

Elvárásaink kifejezése ekkor sokkal könnyebbé válik, hiszen elég, ha a szerződés bizonyos pontját említjük meg, valahogy így:

– Úgy érzem, a 2. pontból egy ideje nem teljesül, csak 10 perc. Többre vágyom, kérlek, segíts!

Valamit valamiért

Ha létezik egy ilyen papírunk, akkor jöhet a barter. Nyugodtan tessék üzleteket kötni, engedni az egyik pontból egy másik pont teljesülése érdekében. Újabb tételeket beírni, kivenni, alkudni, megállapodni.

Bármilyen fájó ezt hallani, bizony a párkapcsolat is egy üzlet, amelyet bizonyos célok elérésére kötünk. Ahogy egy állásinterjún tárgyalunk, és képviseljük saját érdekeinket, úgy meg lehet ezt tenni egy párkapcsolatban is – természetesen játékos és szeretetteli formában.

Váljon a párkapcsolat egy olyan szórakozássá, amely a másik fél beteljesült örömén keresztül minket is feltölt pozitív energiával.